Ráépítés

Ez lesz az első blogbejegyzésem, hiszen ezzel a munkával kezdődött építőipari pályafutásom.
Úgy hozta a sors, hogy egy válást követően a képen látható, rettentően rossz állapotú földszintes házba kényszerültem beköltözni. Meg kellett küzdenem a vizesedéssel, a pergő vakolattal, és szinte teljesen magamra voltam utalva.
Szakmailag mindenképpen.
Teltek múltak az évek, és apránként szomszédok, rokonok és barátok segítségével lassacskán sikerült a házrészemet lakhatóvá, komfortosabbá tennem. Mivel szakértelem és pénz híján voltam, a saját káromon kellett megtanulnom mindent, igazi Kőműves Kelemen módjára épült-szépült az otthonom.

Évekkel később párommal elérkezettnek láttunk az időt az utódlásra, ekkor merült fel hogy a házrészt bővíteni kellene.
Ezt csak felfelé volt lehetőségünk megtenni, és egy építési vállalkozó megbízásával nekiláttunk a nagy projektnek.
Hideg zuhanyként ért a tény, hogy a kialkudott (és számomra magas összeg) a szükséges engedélyek relatív gyors beszerzését követően megduplázódott. Mindez úgy történt, hogy a vállalkozóval egyeztetve, és a költségek csökkentése érdekében otthonom tetejét lebontottam. Ott álltam tető nélkül szeptember elején, és esélyem nem volt rá, hogy a megduplázódott összeg rendelkezésemre álljon.
Más választásom nem lévén, egy építészmérnök barátom útmutatásait követve magam kezdtem el az emelet és a tető építésébe.
Munka mellett.

Méltatlan helyzetemből családtagok, barátok, és mérnök barátom segítségével lábaltam ki.
Ekkor döbbentem rá, hogy a sok keserűség mellett mekkora élményt is adott az alkotás. A teljes építés és felújítás természetesen hosszú hónapokat vett igénybe, de amint állt a tető (melyre egy másik vállalkozóval szerződtem, és hasonlóan jó tapasztalatokat szereztem…) a munka minden percét kiélveztem.

Eredeti szakmám szerint dagasztó, pék vagyok (ami azért ha valaki ért is hozzá nem semmi…), viszont a felújítást követően annyira megtetszett az alkotás ezen része, hogy munkát váltottam. Nem számított, hogy talicskáznom kellett segédmunkáskánt, szomjaztam a gyakorlati tudást, a mesterek minden trükkjét, rutinját ellestem. És elkezdődött a tanulás korszaka. Iskolából- iskolába, hogy hivatalosan (fehéren) dolgozhassunk.

Dolgoztam építkezésen, ács mellett, sok-sok helyen, sőt még vakondnak is elszegődtem a 4-es metró építésekor.
Azonban egy dologra szinte kivétel nélkül figyelmes lettem: nem értem az okát, de az építőiparban hatalmas a pocsékolás és az átgondolatlanság, minden esetben a megrendelő terhére (természetesen nem általánosítani akarok, csupán azokon a helyeken, ahol szerencsém volt megfordulni, ez túlnyomó részt így volt). Csináld meg – de nem lesz jó – de akkor is – mégse jó, bontsd le. Eszméletlen. Idő, pénz, és hát az idő az pénz….

Valami rettenetesen bizsergett, úgy szerettem volna dolgozni, hogy a munka amit végzek tisztességes legyen, és csak egyszer kelljen egy dolgot elvégezni. Ezt csak saját vállalkozásban láttam reálisan megvalósíthatónak. Ehhez csupán el kellett végeznem estin egy gimnáziumot, majd azt követően az épületgépészet irányába indultam.

Sok-sok munkán vagyok túl, és mivel ezen pályafutásom saját méltatlan helyzetemmel indult, elsődlegesnek tartom, hogy más ne kerüljön hasonló helyzetbe. Megannyi munkát fejeztem be „levonuló brigádok” helyett. A legtöbb esetben a szakembereket – melósokat nem fizette ki a vállalkozó ezért otthagyták a munkát, miközben a megrendelő a vállalkozónak kifizetett mindent.

Pár példa:
Az a fürdőszoba ahová csőtörés miatt hívtak minket. A szomszéd jelezte a tulajdonosnak hogy vizesedik a fala,így kerültünk a helyszínre. Sajnos a fürdőszoba 30-évvel ezelőtti (mishung) burkolással készült így az adott szakasz bontásakor a teljes burkolt fal leomlott. A csőtörést kijavítva a megrendelő által kért burkolólappal láttuk el a fürdőszobát, mert az ingatlan irodának volt kiadva és a nyári időszakban néha-néha volt használatban.
Nálunk is van olyan amikor olyan munkát végzünk amikor valakinek kiszámolt pénze van és a bontások során kiderülő (pl: ajzat újra betonozása-kiegyenlítése) már anyagilag nem fér bele a költségvetésbe. Ilyenkor jön a B- terv amikor elmondjuk neki a lehetőségeket és ő dönt! Ilyen helyzetben is próbálunk tökéletes munkát végezni de már ott van a lehetőségek szerint! Általában az ilyen munka végeredménye szép lesz de mégsem tökéletes mert egy nem egyenes felületre úgymond összecsalva lehet csak burkolatot rakni. Mi minden esetben felvázoljuk a helyes megoldást de a megrendelő-és pénzügyi helyzete dönt! Sajnos sokan azt gondolják amikor burkoltatni szeretnének hogy csempe-le, csempe-fel, és hogy a fél falról hiányzik a vakolat természetesnek tartják hogy a burkolás árában benne van. És más nagyon sok munkafolyamatnál hasonlóan alakulhat a helyzet. Tehát megrendelőkét,és iparosként azt tudnám tanácsolni mindig tervezzünk kérjük ki a szakember véleményét, az ő tapasztalatára hagyatkozzunk és ne a szomszédok szakértelmére.Minden esetben próbáljuk elfogadni hogy tökéletes munka nincs csak tökéletes elképzelés! De a mi feladatunk az hogy minimum a tökéletes munkára törekedjünk!!!!!!!!!!!!!!

Néhány fotó a saját otthonomról, kár hogy közel 20 éve még nem fényképezőgépen keresztül néztük a világot….