Ismét egy panellakás fürdőszobájának és WC-jének felújítása volt a feladatunk, mely során a fürdőkád előtti régi fűtést (Register) egy törölközőszárítós radiátorra váltottunk ki. A munkát jelentősen megnehezítették a régi házgyári gipszkarton válaszfalak függőleges helyzetbe állítása.Jellemző a lakótelepi ingatlanok esetében, hogy anno, amikor első alkalommal a vízórákat szerelték, azok kialakításánál kizárólag a gyorsaság és a lehető legkevesebb anyag felhasználása volt a cél, ezért szinte mindenhol szabálytalanul vannak még most is a mellékvízmérők felszerelve. Itt kivételesen a bekötés szabályos volt, azonban rendkívül alacsonyan sikerült ezt megvalósítani, mely a leolvasást és a cserét is megnehezítette. A kivitelezés során ezért ezt is sikerült esztétikusan áthelyezni.
Feladatunk ismét egy részleges felújítás volt, egy korábban kialakított tálcás zuhanyfülkét kellett megszüntetnünk. Az ok a „jól bevált” Jolly flexcső elöregedése volt. Ezekről tudni érdemes, hogy egy időben kedvelt termékek voltak, mert gyorsan és egyszerűen tették lehetővé a csatornába való csatlakoztatás, azonban az idő nem igazolta őket, mert általában 5-8 év használatot követően elkezd porladni, és átengedi a vizet. Megrendelőnk lassan érzékelte a fal vizesedését, mert a fal burkolva volt, a helyreállítást követően ezért kérésének megfelelően a fülke rész új burkolatot kapott, a szükséges vízszigeteléssel, és maga a zuhany a valóban jól bevált és időtálló, hagyományos PVC csövezéssel csatlakozik immár a csatornába.
Feladatunk egy balatoni nyaraló két fürdőszobájának a teljes felújítása volt. A gépészeti munkák mellett épített zuhanyokat alakítottunk ki. A végeredmény önmagáért beszél, az elvégzett munka a mai kornak maximálisan megfelel. Előtte – utána képek A munkafolyamat képei
Az elmúlt időszakban több megkeresés érkezett fürdőszoba részleges felújításával kapcsolatban. A feladat egy faltól falig érő ülőkád elbontása volt, mert Megbízónknak idős kora miatt meglehetősen kényelmetlenné vált a használata. A bontást követően épített zuhanyt alakítottunk ki és a fülkét teljes mértékben újraburkoltuk. A fürdőszoba aljzata Megrendelőnk kérésének megfelelően vinyl padlót kapott, és a wc tartály cseréjéről is gondoskodtunk. A végeredmény nagyon elegáns lett.
Ez a projektünk teljes fürdőszoba felújításként indult, azonban Megrendelőnk anyagi okokból részleges, csak a zuhanyzót érintő felújítás mellett döntött. Lényeges, hogy számunkra az ilyen jellegű munkák is kihívást jelentenek, és mint minden munkánál, igyekszünk tudásunk legjavát adni.
Munkánk ezúttal egy XX. kerületi lakás felújítása volt. Érdekes volt a még eredeti tapéta eltávolítása, melyet követően a falakat mélyalapozás után három réteg glettel varázsoltunk tükör simává. Feladatunk volt még a konyha burkolatának cseréje, és a fürdőszoba részleges felújítása, mely új fürdőkádat kapott, valamint a teljes lakásban járólapot tettünk le. A lakásban még a régi jó öreg ólomcsövek teljesítettek szolgálatot, a kiállásokat azonban újakra cseréltük.Megrendelőnk a költségeket azzal csökkentette, hogy a fürdőszobai csempe – tekintettel arra, hogy ragaszkodó típus volt – speciális csempefestékkel lett újszerűvé varázsolva.Mi magunk egy másik mintázatú járólapot használtunk volna, azonban Megrendelőnk a képeken látható mintába szeretett bele, és a végeredménnyel maximálisan elégedett volt. Volt közben egy vicces esetünk. Éppen az első réteg glettet kentük, amikor eszeveszett kopogást-csengetést hallottunk. Egy idős hölgy állt az ajtóban, mint kiderült, egy emelettel lejjebb lakott.Elég morcosan közölte, hogy amióta mi itt felújítgatunk, neki csöpög a csapja. Régen biztos házmester volt.Olyan jót mulattunk rajta, hogy kicseréltük neki ingyen a tömítést a csapjában.
Feladatunk egy olyan fürdőszoba felújítása volt amelyik korábban nem rendelkezett hideg burkolattal. Itt gépészeti oldalról a kád bekötésén kívül feladatunk volt egy bojler szifon kiállást megcsinálni bojler miatt. A hálószobában feladatunk volt szárazépítés mellett egy ablak és egy beltéri ajtó berakása. Természetesen a fürdőszobába is egy új ajtó beépítésre kerültFeladatunk egy olyan fürdőszoba felújítása volt amelyik korábban nem rendelkezett hideg burkolattal. Itt gépészeti oldalról a kád bekötésén kívül feladatunk volt egy bojler szifon kiállást megcsinálni bojler miatt. A hálószobában feladatunk volt a szárazépítés mellett egy ablak és egy beltéri ajtó berakása. Természetesen a fürdőszobába is egy új ajtó beépítésre került.
Ennek a munkának a során teljes generálkivitelezést végeztünk.A feladat egy régi balatoni faház teljes rekonstrukciója volt.A Megrendelő igényeinek megfelelően, a mai kor követelményeinek korszerű és megbízható technológiai, esztétikai felújítása valósult meg.A faház tartóelemei annyira rossz állapotban voltak, hogy a szerkezeti elemek teljes cseréje vált szükségessé. A végeredményként egy statikailag és esztétikailag hosszútávon megbízható lakóépület készült el, mely a korábbihoz képest nem csak nyaralóként hasznosítható, hanem teljes lakóingatlanként használható. A felújítás során a következő munkafolyamatokat végeztük el:– a tartószerkezeti elemek cseréje és megerősítése– épületgépészeti elemek teljes cseréje– elektromos hálózat teljes cseréje– homlokzati szigetelés– nyílászárók cseréje– szárazépítés– burkolás és festés– asztalos munkák (lépcső és konyhabútor készítés. Frissítés:Idén, miután az időjárás kedvezőre fordult a házikó külső színezését is sikerült befejeznünk.Már csak a kerítés teljes cseréje van hátra.
Ez lesz az első blogbejegyzésem, hiszen ezzel kezdődött építőipari pályafutásom.
Úgy hozta a sors, hogy egy válást követően a képen látható, rettentően rossz állapotú földszintes házba kényszerültem beköltözni. Meg kellett küzdenem a vizesedéssel, a pergő vakolattal, és szinte teljesen magamra voltam utalva.
Szakmailag mindenképpen.
Ismét egy fürdőszoba felújítási munka.Megrendelőnket ennél a munkánál nem kellett győzködnünk a szükséges épületgépészeti munkák szükségességéről,a végeredmény magáért beszél.